A munkahely-megőrzés ígérete a részfoglalkozású kertészeti termelésben

A jelző nélkül idézett mezőgazdasági ágazat fogalmán többnyire a művelt terület 90 %-át felölelő szántóföldi termelést értik. A kevésbé intenzív növénytermelés gazdaságossága feltételezi, a komplex gépesítés pedig ösztönzi is az 50-100 hektáros farmok kialakítását. Ezekhez képest a néhány hektáros kertészeti gazdaságok kisüzeminek minősülnek, a hektárnyi „törpegazdaságok” pedig versenyképtelen vállalkozásoknak.

A cikk oldalai:

• A MEZŐGAZDASÁG HAGYOMÁNYOS ÉRTELMEZÉSE
• A MULTIFUNKCIONALITÁS, MINT A MEZOGAZDASÁG FELÉRTÉKELODÉSÉNEK ESZKÖZE
• A NEMZETKÖZI JELLEMZŐK TANULSÁGAI
• A GYÜMÖLCSTERMELÉSÜNK STRUKTURÁLIS PARAMÉTEREI
• ÖSSZEFOGLALÁS
• IRODALOM

A nagy ültetvények előnyeihez szokott szakmabeliek a kis- és nagyüzem dilemmáját az árutermelés céljából fenntartott nagygazdaságok, valamint a foglalkoztatás érdekében létrehozandó szociális kertek szétválasztása révén kívánják feloldani. A törekvések ideológiáját a közelmúltig megszokott terminusok, mint a „főfoglalkozás”, illetőleg „üzemi termelés” is sugallták. A KSH 1996 évi zsebkönyve szerint pl. 1994-ben a 10 ha-nál kisebb ültetvényeket 196 gazdasági szervezet 672 ha-nyi gyümölcsterülete képviselte. A felmérés csak 2000-ben terjedt ki a 174 ezer (!) részfoglalkozású termelő szerepének tisztázására.

A nagyüzem fölényének igazolását a termeléskoncentráció világszerte megnyilvánuló, folytonos érvényesülése is segítette. Az elsősorban munkatermelékenység és profit fokozás érdekeit szolgáló koncentráció célszerű üteme, mértéke azonban – többek között – tér, idő és ágazatfüggő. A földrajzi különbséget három világrész – Amerika, Európa, Ázsia – átlagos farmméreteinek nagyságrendi különbözősége – 200-250, 20-30, 0,5-1 ha – jelképezi (Bakos, 97). Az időbeli változás ütemének megítélésében az ún. „dinamikus S görbe” törvényszerűsége kínál fogódzót. A fejlődés kezdetére és végére – Ázsia, Amerika – a lassú, míg közepére – Európa – a gyors változás a jellemző. Figyelemreméltó gyakorlati tapasztalatok szerint azonban piacgazdasági viszonyok között tekintélyes állami dotációkkal sem sikerült érdemlegesen meggyorsítani a célzott koncentrációnövelést. (Nagy I. 94.)