A vidék energiája: a szántóföld mint energiaforrás

A 21. század elején általános nézetté vált, hogy az emberiség egyik legsúlyosabb közös gondja a globális felmelegedés, amelyet főleg a civilizációnk széndioxid-kibocsátása okoz, és a problémát hatékonyan kezelni az emisszió korlátozásával lehet.

{openx id=9}Véleményünk szerint ez a "zöld" körökben szinte kizárólagos álláspont számos ponton megalapozatlan. A mezőgazdasági energiatermelés és az emissziókereskedelem viszont ettől függetlenül is jó üzlet lehet az agrárvilágnak.

A globális felmelegedés ténye és antropogén eredete a szofisztikált matematikai modellek ellenére sem teljesen bizonyított. A fővonaltól eltérő tudományos vizsgálatok szerint egyszerűbb alkalmazkodni a felmelegedéshez, mint megkísérelni megváltoztatni azt, vagy olcsóbb kivonni és/vagy elrejteni a CO2-ot, vagy esetleg egyéb módon is tudnánk hűteni a bolygónkat.

Hazánkban a szántóföldi energianövények termelése kiváló üzleti lehetőségnek tűnik, bár nem olyan egyszerű, mint a szénhidrogén-gazdaságról a szénhidrát-gazdaságra való átállás jelszava. A cukornövények nálunk nincsenek ideális termőhelyen, az olajnövények közül a repce reménytelenül gazdaságtalan, a napraforgó pedig élelmiszeripari alapanyagként jobban értékesül, a keményítő-gabonák sem érik el a 100%-os hatásfokot, azaz a belőlük készült etanol üzemanyag előállításakor több energiát használunk fel, és több CO2-ot bocsátunk ki, mint amennyi a "motalko" elégetésével előállítható illetve csökkenthető. Az áttörés a magas cellulóz tartalmú növények teljes testtömegének alkohollá bontásával érhető majd el, amelyhez még növényi és mikroba gének módosítása kell, ami önmagában is évekig tarthat, nem beszélve Európa GMO-t elutasító álláspontjának megváltoztatási nehézségeiről.

 


Helyzetkép az energiafelhasználásról

A globális felmelegedés az általánosan elterjedt nézet szerint az emberiség legfőbb és szó szerint is legégetőbb problémája, amelyet az üvegházhatás fokozódásával a széndioxid civilizáció okozta légköri feldúsulása vált ki. Ezt az okot, a CO2 emissziót minden áron csökkenteni vagy legalábbis korlátozni kell, ahogy ezt a kiotói egyezmény is előírja a világ országainak. Véleményünk szerint ez egyáltalán nem bizonyított tény; nem biztos, hogy létezik a globális felmelegedés, nem biztos, hogy ember okozza, lehet, hogy nem harcolni kell ellene, hanem inkább alkalmazkodni hozzá, lehet, hogy a korlátozott közös pénzügyi forrásokat más területen hatékonyabban tudnánk elkölteni.

Az emisszió kifejezés eredeti értelme kibocsátás, nem feltétlenül környezeti vagy káros értelemben. Napjaink környezeti ügyeiben viszont valamilyen káros anyag kibocsátását jelenti, például port, kormot, széndioxidot, a kéményfüstök és a kipufogó gázok sokszor mérgező összetevőit. Az immisszió ezeknek a káros anyagoknak a többnyire mérhető megjelenése a környezetünkben, például a levegőben, a talajvízben, a növények felületén stb.

A problémát részletezve a gond ott kezdődik, hogy a bolygónk hőmérsékletét nem lehet csak úgy megmérni, mint egy lázas betegét; nincsenek fix hőmérsékletű pontok, a múltra vonatkozóan nagyon megbízhatatlanok a közvetett adatok (évgyűrűk, feljegyzések, jégminták stb.). Ciklikus, szezonális és véletlen ingadozások idősoraiból rendkívül nehéz kiszűrni a tartós tendenciákat (lásd a következő ábrán). Ha mégis van globális fölmelegedés, akkor sem biztos, hogy antropogén, azaz emberi tevékenység váltja ki.

hoki_uto_felmelegedes

A földtörténetben gyakoriak a meleg és jeges periódusok, bizonyíthatóak a vulkáni tevékenység okozta lehűlések, valamint a nap(folt)tevékenység (radiative forcing) bizonyosan befolyásolja bolygónk hőháztartását. Ma már azt is biztosan tudjuk, hogy a széndioxid mellett a metán és a vízpára legalább olyan hatékony üvegházhatás fokozó, sőt az aeroszolok és egyéb mikroszemcsék a felhőképződésen keresztül szintén alapvetően befolyásolják a Föld albedóját.

A legnagyobb szerepet a hővisszatükrözésben és elnyelésben a hó és jégtakaró játssza, csak sajnos azt nem tudjuk, hogy a visszacsatolás negatív vagy pozitív.

Az albedó a testekre érkező elektromágneses sugarak visszaverődési mértékének mutatója, amelyet leginkább csak a látható fény tartományában mérnek, és leggyakrabban az égitestek fényességével kapcsolatban emlegetnek. A fehér (latinul albus, alba) felszín, mint a hótakaró vagy a sarki jégmezők akár 90%-ot is visszatükröznek, míg a Földön a legnagyobb területű óceánok sajnos a sugárzás nagy részét elnyelik, és fűtik az amúgy is éppen túlmelegedő bolygónkat.

A visszacsatolás (feedback), mint rendszerelméleti fogalom annyit jelent, hogy a folyamat önmagát is szabályozza, a kimenete (output) visszahat a bemenetre (input) vagy a folyamat valamelyik közbenső elemére. A pozitív és a negatív változat itt a közbeszéddel szemben nem valami jót vagy rosszat jelent. A pozitív visszacsatolás mindig önerősítő, öngerjesztő folyamat, a negatív visszacsatolás a folyamat csillapítását, kiegyenlítését jelenti, függetlenül attól, hogy az számunkra kedvező vagy hátrányos-e.

Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy folyamat csillapított vagy gerjesztett-e. Tetszetős matematikai klímamodelleket könnyebb készíteni, mint a Föld hőmérsékletét megmérni.

pozitiv_negativ_visszacsatolas_felmelegedes

Lomborg CopenhagenConsensus-a szerint a széndioxid-kibocsátás csökkentése szinte megvalósíthatatlan fejlődés-korlátozó tényező, valamint nagyon drága, és főleg évszázadokba telne, mire észrevehető hatása lenne. A szakértő tudósok szerint a fejlődő országok ivóvíz és öntözővíz problémái sokkal súlyosabbak, ezek orvoslásával több életet olcsóbban lehet megmenteni, illetve több ember életminősége javítható ugyanazon az áron. A virtuálisan koppenhágai tudósok szerint egyéb világmegváltó ügyeinkben is a megváltoztatható dolgokra kellene koncentrálnia az emberiségnek; ne a vágyálmaink, hanem a költség-haszon elemzések vezessenek bennünket.

A helyesen végzett költség-haszon elemzés nem csak a várható ráfordítások és eredmények értékét veszi figyelembe a lehetőségek közötti választásnál, hanem a döntésünkkel kizárt, és így soha meg nem valósuló egyéb változatok elmaradt hasznával is kalkulál, amelyet a közgazdaság opportunity cost vagy újmagyarul lehetőségköltség néven ismer.

 


Alternatív megoldások

Ha a felmelegedés mégis széndioxid eredetű, akkor sem bizonyos, hogy a CO2 emisszió korlátozása a megoldás. Ugyanilyen hatékony lehet a széndioxid mesterséges kivonása a légkörből, és a folyékony széndioxid föld vagy a tenger mélyén való tárolása (carbon sequestration). Sőt kutyaharapást nem csak szőrével lehet gyógyítani; komoly tudósok fontolgatják, hogy talán a kezelés nem csak a széndioxiddal kapcsolatos lehet, hanem például a felhőképződés fokozása aeroszolok, kénszemcsék légkörbe juttatásával, amely egyrészt fokozná a napsugárzás hővisszaverődését, másrészt árnyékolná a civilizációt. Az is felmerült, hogy ha minden emberi létesítményt tükrözőre vagy legalább fehérre festenénk, akkor a hőt visszaverő autóink, épületeink, útjaink stb. mind hozzájárulnának valamennyire - ha csekély mértékben is - bolygónk hűtéséhez.

Földünk klímáját nem csak a civilizációs eredetű széndioxid befolyásolhatja, hiszen a vulkáni kitörések, a természetes széndioxidforrások és az élővilág is jelentős kibocsátók. A trópusi óceánok planktonjainak CO2 anyagcseréje egyes számítások szerint nagyságrendekkel meghaladja az emberi civilizációét. Ugyanígy az óceáni termohalin vagy szélhajtotta tengeráramlatok klímahatása is meghaladhatja az antropogén beavatkozásokét. Sőt az óceánok és általában a víz önmagában is főszerepet játszik a széndioxid elnyelésben és kibocsátásban, a hőmérsékletétől függően oldott állapotban tartva vagy kibocsátva a széndioxidot.

oceani_aramlatok

Ha a fenti tudományoskodó ellenvetésekkel szemben mégis bebizonyosodna, hogy van globális felmelegedés, az antropogén eredetű - az ipari, energetikai és közlekedési széndioxid-kibocsátás a kiváltója - akkor az utólag az emberiség legnagyobb piaci kudarcának bizonyulna; "market failure on the greatest scale the world has seen" Sir Nicholas Stern (2006) szerint. Ez a piaci kudarc leghatékonyabban korszerű energiagazdálkodással kezelhető. Az egész világ pazarol az energiával, a fejlődők (szegények) minden szerves anyagot elégetnek, a fejlettek pedig messze a szükségletek felett fogyasztanak. Magyarország energetikailag a rosszabbak közé tartozik; termékeinkben, szolgáltatásainkban sokkal több az energia a szükségesnél, nagy lángon főzünk, épületeink rosszul szigeteltek, az iparunk és mezőgazdaságunk energiaigényes, járműveink nagy fogyasztásúak, az energia(hordozók) jelentős részét importáljuk, kicsi a tárolókapacitásunk, nagy a függőségünk. A tudatos és okszerű takarékosság, a számítógépes folyamat-optimalizálás, a jó időzítés sokat segíthetnek bolygónk "low-carb" diétájában, az energiatakarékos életstílus "low-carbon lifestyle" megteremtésében. Okos műszakiak és közgazdák szerint az egyik legbiztosabb energiatakarékossági intézkedés az lenne, ha az összes (főleg hőt termelő) izzólámpát kicserélnénk energiatakarékos égőre és világító diódára. Sajnos az Unió által nagy hévvel szorgalmazott innovatív üzleti modell, az emissziókereskedelem, legalább is az első éveiben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; lazák voltak a kvóták, nem áramlott a pénz a hatékonyabb CO2 kibocsátás csökkentő beruházásokhoz.

Az emissziókereskedelem egy mesterségesen kifejlesztett piaci mechanizmus a széndioxid kibocsátás gazdaságos csökkentésére. A közgazdasági elv szerint a közösség pénzét ott kell felhasználni a széndioxid kibocsátás csökkentésére, ahol az a legnagyobb hatékonysággal megvalósulhat. Ezt lehetőleg ne okos emberek vagy államok döntsék el, hanem a jól működő piac. Az elv jónak látszik, elméletileg a piac javíthatja a környezettisztító pénzek allokációját, de a gyakorlatban túl alacsonyan szabták meg a résztvevő országok kibocsátási kvótáit, a piac egyelőre nem működik.

 


Biomassza égetése

A legtöbb környezeti szakember által javasolt, és valóban járható út a megújuló energiaforrások szélesebb körű használata, azaz fosszilis szén, olaj és földgáz helyett fa, erdészeti hulladék, nap (kollektoros és fotovoltaikus), nukleáris (ma hasadó, később fúziós atomenergia), szél, víz, geotermikus energia és a biomassza égetése. Azonban tudnunk kell, hogy ez a járható út is rögös. A nap, szél, geotermikus és vízenergia berendezései nagyon drágák, gyakran környezetpusztítók, megépítésük is széndioxid kibocsátással jár. Az atomenergiát a zöld mozgalmak üldözik, számos országban az erőművek leállítását fontolgatják, a kiégett fűtőelemek és egyéb radioaktív hulladékok elhelyezése nálunk is problémás, nagy a lakossági ellenállás. A fa, hulladék és biomassza égetés ugyanúgy széndioxid kibocsátó, mint a fosszilis társaik, csak az erdők újranövesztésekor a korábbi kibocsátás ismét lekötődik a friss biomasszában. Magyar realitásként marad a mezőgazdasági energiatermelés, az olaj és földgázmezőket repce és kukoricatáblák válthatják fel.

Évezredeken keresztül az erdők fája volt az emberiség alapvető fűtőanyaga, az ipari társadalmakban egészen az erdők kipusztításáig, és a széntelepek feltárásáig. A kiotói egyezmény is lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok ne az ipari fejlődésük korlátozásával, hanem erdősítéssel tegyenek eleget a széndioxid csökkentési követelményeknek. Az úgynevezett "beszámított erdőgazdálkodás" a korábbi vizsgálatok szerint karbonsemleges egyenlegű. A mai tudomány szerint a trópusokon ez igaz lehet, de ott is csak nagy késéssel, 15-20 év után javul a széndioxid megkötési egyenleg, a mérsékeltövi erdőkben viszont valószínűleg végig negatív marad a mérleg, azaz a mi erdeink nem tudnak több széndioxidot megkötni a fatestben, mint amennyi az égetéskor a légkörbe kerül. Ennek ellenére Magyarországon az erdőkben kezdődött a globális felmelegedés elleni küzdelem, eleinte az erdészeti hulladék, majd a rönkfa erőművi égetésével. Az erdészeti kapacitások azonban kimerülőben vannak, a zöld mozgalmak is támadják a fatüzelést. Új energiaforrást kellett keresni, az erdőn kívül.

Új divat a faültetéses széndioxid kompenzáció (carbon compensation). Az egyik légitársaság felajánlotta az utasainak, hogy a jegyár néhány százalékából erdősítést támogat, a repüléssel járó széndioxid-kibocsátás ellensúlyozására. A vállalat ezt a CSR (Corporate Social Responsibility = társadalmi felelősség-vállalás) tevékenysége legszebb példájának tudja be. Hasonszőrű ajánlatok azóta számos változatban terjednek, de a józanabb szakértők szerint ez csak annyira hatékony kezelés, mint a középkorban a pénzzel megváltható egyházi bűnbocsánat volt.

ronkfa_elokeszites

A kézenfekvő ötlet az energiaerdő, azaz gyorsan növő fafajok (fűz, nyár, akác stb.) sűrű telepítése, és néhány éves korban, a százéves fákhoz képest mindenképpen fiatalkori betakarítása (lásd a következő ábrán).

energiaerdo

A zúzott apríték eredeti formájában vagy bálákba préselve szállítható az erőművekbe. A gazdaságosságot több helyen próbálják fokozni a fák szennyvízzel történő öntözésével, amelyhez olyan súlyosan szennyezett öntözővizet használnak, amely élelmiszer vagy takarmánynövényeknél nem lenne engedélyezett, itt mégis jól hasznosul a biomassza tömegének fokozására. Új, erre a célra nemesített fajták fokozhatják a gazdaságosságot, de egyelőre szerények az eredmények. Az igazi erdővel szemben, amely szinte magától gyarapszik, az energiaerdők több mesterséges inputot igényelnek, ami lerontja a széndioxid mérlegüket.

Sikeresen terjedő új energiaforrás az energiafű, az egyszeri telepítéssel évtizedekig kaszálható, nagy biomassza-tömeget termő, természetben talált vagy erre a célra nemesített fű. A nemesítő cég adja a vetőmagot, a termesztőknek nem engedi a magfogást, megszervezi a betakarított biomassza átvételét. A kritikus pontok a fű napon való szárítása, a bálázás, a bálák szállítása az erőművekbe. Sajnos a nap nem mindig süt, így a fű nedves maradhat, ami jelentősen lerontja az égetési hatásfokot. A mesterséges szárítás nagyon drága és széndioxid kibocsátó lenne. A bálázás és a tömörítés mára megoldódott, de még a tömör bálák sem szállíthatók gazdaságosan nagy távolságra, azaz az erőművek közvetlen közelében kell termelni.

szarvasi_energiafu

Ígéretesen versenyző biomassza-növény az energianád. Az üzleti modell ebben az esetben trükkösebb, mert az ajánlott nádfajtának nincs vetőmagja, csak vegetatív módon szaporítható. Ez egyrészt nagyobb biztonságot adna a termelőnek, hogy tényleg értékes, télálló növényfajtát telepít, és a biomassza tömege is legalább a kétszerese az energiafűének. Másrészt viszont még nagyobb a termelő függése a nemesítőtől, kialakulhat a piramisjáték, a csúcson a gazdagodó szaporítóanyag előállítókkal, alul pedig az elszegényedő nád-ültetvény tulajdonosokkal. A 4-5 méteresre növő nád betakarítása a kiszáradás után, késő ősztől tavaszig folyik, a bálázás itt is megoldott, de a szállítás és az erőművek folyamatos ellátása gondot jelent. A nád lehetne esetleg a téli fűtőanyag.

energianad

Az energiafű és az energianád közös problémája a drága logisztika, mert kis energiasűrűségű, nem mindig elég alacsony nedvességtartalmú, az erőművek időbeli és mennyiségi igényeihez nehezen ütemezhető, nagyobb távolságra nem vagy csak drágán szállítható, nehézkesen tárolható és bonyolultan készletezhető a bálázott anyaguk. A másik közös gond velük, hogy saját terjesztésükről viszont gondoskodhatnak, lehetnek közöttük gyorsan terjedő, más honos növény¬társulásokat elnyomó, agresszíven gyomosító invazív fajok és fajták, amelyek megfékezése magától értetődően a termesztők feladata.

Az energiafűnek már ismerjük az első hátrányait; magas szilikáttartalma bevonatot képezett az erőművek tűzterében, amit így rendszeresen tisztítani kell. Az energiafű és az energianád is használható kisebb tüzelőberendezésekben is, de ehhez nem a csak gépesítve bontható bálákat alkalmazzák, hanem a megdarált biomasszából brikettet vagy pelletet préselnek. A brikett arasznyi hosszú, fahasáb méretű, de annál súlyosabb és magasabb energiatartalmú tüzelő, amely többnyire kézi mozgatást igényel, kandallókba, tábortüzekbe való. A pellet csak hüvelyknyi préselmény, gyakran gabonaliszt adalékkal segítenek a formatartásában. A kemény pellet-szemcsék alkalmasak a kazánoknál automatikus adagolásra is, a tökéletes pellet csúszdákon, boltozódás nélkül adagolható, silókban tárolható, tartálykocsikban "folyadékként" szállítható. A széndioxid mérleget persze alaposan lerontja az alapanyagok szárítása, őrlése, préselése, szállítása.

A magas nitrogén- és víztartalmú biomasszát, mint a friss trágya, a törköly, a zöld hulladék és melléktermék, nem érdemes égetni, hanem inkább biogázzá kell alakítani. Az anaerob körülmények között lezajló mikrobiológiai lebontó folyamatok során ugyan sok széndioxid is felszabadul, de jelentős mértékű metán is keletkezik, amely helyi erőművekben elektromos árammá alakítható. A maradék - többé-kevésbé szilárd hulladék - komposzt értékű trágya, vagy tovább komposztálható, keverhető növényi tápanyagforrás.

 


"Rural fuel", gépjármű üzemanyag a szántóföldekről

Az üzemanyag előállításban az első ötlet a mezőgazdasági olajtermelés volt, amely talán abból származott, hogy a traktorokat is olaj hajtja. A hazai klíma a repcetermesztéshez nem elég hűvös és csapadékos, a hagyományos repcefajták hozama Magyarországon csak fele a nyugati szomszédainkénak. Ezen majd talán a génmódosítás változtathat, szárazságtűrő és magas olajtartalmú repcéből majd egyszer lehet annyi üzemanyagot előállítani, amennyit a megtermeléséhez a traktorok, a műtrágya és növényvédőszer gyártók felhasználnak. A cukornövények trópusi körülmények között már bizonyítottak, Brazíliában általánosan használt a közlekedésben a cukornádból készült bioalkohol, amelyet 15-től 85 százalékban a benzinhez kevernek.

A Kárpát-medencében a kukorica a nagy reménység, amelynek magas a keményítőtartalma, nagy a területegységre jutó hozama, és az évszázados gabonaalapú alkohol-előállítási tapasztalat (sör, vodka, whiskey stb.) miatt valóban elképzelhető a gazdaságos bioalkohol gyártás. Tudnunk kell azonban, hogy a kukoricatermesztéshez is használunk szénhidrogén hajtású erőgépeket, szénhidrogén alapanyagú műtrágyákat és növényvédőszereket. Tudományos számítások szerint a felhasznált energia és a kibocsátott széndioxid több, mint ami a kukoricával megtermelhető illetve a növényi testben megköthető. Tehát felelőtlenség és tudománytalan olyat állítani, hogy valamely energianövény termesztése "karbonsemleges" vagy "zéró CO2 kibocsátású”. Ettől még a mezőgazdának és az alkoholgyárosnak lehet nyereséges a tevékenység, különösen, ha adópreferenciákat élveznek, állami és EU támogatásokat építenek be a teljes folyamatba.

bioetanol_gyartas_gabonabol

Elvileg cukornövényekből könnyebb alkoholt előállítani, mint keményítőből. A trópusi országokban valószínűleg a cukornád lesz a slágernövény. Bár a kubai vezér, Fidel Castro szerint bolond ötlet élelmiszerből üzemanyagot előállítani ("sinister idea of converting food into fuel"), ami egy élelemhiányos országban tényleg így látszik, de ha az energiát több élelemre lehet cserélni, akkor nem olyan rossz az üzleti modell. A mérsékelt égöv alatt a cukorrépának nincsenek elég jó esélyei, és egyelőre a többi gabona sem versenyképes a kukoricával. Ezek a versenyviszonyok viszont hirtelen megváltozhatnak egy sikeres génmódosítással, vagy egyéb innovatív nemesítéssel.

A kukoricából való alkoholgyártás egyik mellékterméke a DDGS (Dried Distillers Grains with Solubles), hagyományos nevén a héjat, rostokat és sok fehérjét tartalmazó törköly, amely elméletileg kiváló állati takarmány vagy takarmánykiegészítő. A valóságban akadnak majd vele problémák. A mai kis mennyiségű szeszgyártás mellett nem gond az elhelyezése, bőven jelentkeznek az állattartók a kedvező árú takarmányért. De ha később több tízezer hektáron terem az "energiagabona", akkor a sokszoros törkölymennyiséghez nem lesz elég állat, ami megenné azt. A másik probléma, hogy a hazai klímában nagyon gyakori a gabonafélék fuzáriumos és egyéb penészgombás fertőzése, amely a szeszgyártást alig hátráltatja, de a melléktermék takarmányban mikotoxin (fuzariotoxin, ochratoxin stb.) szennyezést okoz, amely mérgezi az állatokat, sőt az azok húsával táplálkozó embert is. Ha a frissen eladhatatlan szeszmoslékot szárítani kell (DDGS), akkor az energiaigényes folyamatként rontja a bioalkohol előállítás széndioxid mérlegét. Ha a gombaméreg miatt egyáltalán nem takarmányozható a törköly, akkor magas hőmérsékletű komposztálás szükséges, amely szintén széndioxid-kibocsátással jár együtt. Az alkoholgyártás előtt elválasztott csírából értékes étkezési olajat és magas fehérjetartalmú élelmiszert vagy takarmányt lehet előállítani.

Ma illúziónak tűnik, hogy a 15-20 tonna/hektár éves termésű energiafüvet, vagy a 20 - 40 tonna/hektár biomasszát termő energianádat, és méginkább a 7-10 tonna/hektár szemtermésű kukoricát extenzív körülmények között termesszük. Ilyen testtömeget és gabonatermést trágyázás, rendszeres tápanyag-utánpótlás nélkül a mai tudásunk szerint nem lehet fenntartani, a rossz földek szerintünk szóba sem jöhetnek, illetve ilyen esetben jelentős terméscsökkenéssel kellene számolnunk. A problémát az okozza, hogy a termesztési intenzitás növelésével, az ipari vagy csak szállított anyagok felhasználásával romlik a széndioxid mérleg. A másik illúzió a vidéki munkahelyteremtés; az eddig vizsgált és szóbajöhető növények mind kevés munkaerőt igénylő, gépesített kultúrák. Kézi munkát az ültetvények telepítésnél, illetve a kukorica gyomirtásánál lehetne használni, de ez csak időszakos munkaerő igény.

Az energia célú kukoricatermesztést persze összehasonlíthatjuk a jelenlegi magyar helyzettel is, ahol millió tonnás tételben termelünk fölösleges takarmánykukoricát, amelynek megetetéséhez nincs elég haszonállatunk. Ezért a kukoricát adófizetői pénzből, állami és EU támogatással épített raktárakban tároljuk évekig, miközben elveszíti minden takarmányozási értékét, felszaporodnak a mikotoxinos szennyeződések. Esetleg újabb összegeket emészt fel az intervenciós felvásárlás, vagy az unión kívüli export támogatása. Erre mondhatjuk, hogy az állami és különösen a nemzetközi szervezetek mindig biztos kézzel találják meg a legrosszabb megoldásokat. Ezeknél a bioetanol üzleti modellje csak jobb lehet.

A bioetanol Magyarországon már valóság, mert két nagyüzemben máris folyik a gyártás, és állítólag több szeszgyártó kapacitás épül ki a következő években, mint amit a hazai kukoricatermesztés el tud látni alapanyaggal. A gépkocsi benzinbe már ma is szántóföldi eredetű ETBE-t (etil-tercier-butil-éter) kevernek, a korábbi kopogás-csökkentő, ólompótló MTBE helyett. Az EU támogatja a benzinbe további 5,75% energiatartalomra vetített bioetanol bekeverését, ami persze még messze van az E85 üzemanyag 85%-os értékétől.

A jövő a cellulózbontás

A ma előre látható tartós és megnyugtató megoldás az élelmiszertermelésre kevésbé értékes mezőgazdasági területeken folyó biomassza termelés lenne, valamilyen gyorsan növő fával, csodafűvel vagy náddal, de akár kukoricával is, ha nem csak a keményítőt tudnánk hasznosítani, hanem az egész növény cellulóz tartalmát, amely a gabonák esetében is ötször, tízszer több energiát tartalmaz a szemtermésnél. Ehhez azonban a konzervatív európai társadalmaknak is el kell fogadniuk a génmódosítást a termesztett növényben, a cellulózt cukorrá és/vagy alkohollá lebontó mikrobák enzimjeiben. Azaz a megoldás kulcsa a biotechnológia, amely egyelőre nagyon távol áll az inkább a biotermelést megkedvelő európaiaktól. Ha egyszer mégis elkezdődik ez a jövő, akkor a cellulóz alapú bioetanol termék neve talán fatanol lesz, a szellemes angol nevén már emlegetett "treethanol" mintájára.

 


Az eszmék marketingje

A széndioxid-energia üzletág érdekes módon tág lehetőségeket nyújt némi politikai marketingnek is. A környezetvédő és antiglobalizációs mozgalmak támadják Amerikát, és ördögítik az elnököt, amiért Bush nem írta alá a kiotói egyezményt. Bush elnök egyik fő tanácsadója pedig az évszázad blöffjének ("the greatest hoax ever perpetrated on the American people") nevezte a globális felmelegedés businesst, amely nem tudományos érvekkel, hanem ijesztgetéssel próbálja befolyásolni az embereket és kormányaikat ("much of the debate over global warming is predicated on fear, rather than science"). Szerintünk mindkettő erős túlzás, bár van bennük valami... Mára mindenesetre változott a tényállás, hiszen az USA Brazília után a világ második legnagyobb bioetanol termelője lett, és így rövidesen túlteljesíti a többi ország kiotói fogadalmait a széndioxid emisszió csökkentésére vonatkozóan. Az USA a kukoricatermelő farmerjeit így nyugodtan támogathatja, egy ideig megússza a WTO (világkereskedelmi szervezet) agrárszubvenciókat üldöző eljárásait.

Az igazán fenntartható megoldás megszületéséig is virágoznak azonban egyéb üzleti modellek. Az alábbi ábrán bemutatott "zöld" üzemanyag business, amely az EU ugaroltatási (set-aside) támogatásával kezdődik, és a környezetbarát, bio-termékeket is áruló benzinkútnál végződik.

zold_uzamanyag_business_modell

Nagy verseny lesz a részecskeszűrős szuper-dízelekkel, a földgázos autókkal, az új katalizátorokkal, a hibrid hajtással és az üzemanyagcellákkal. Sajnos a rendszerek nagyrészt inkompatibilisek, így lesz jó pár vesztes.

A másik nagy energia-business a vidéki kistelepülések önálló energiaellátása helyi erőművekkel, amelyek biztosan sok pénzt hoznak a "cutting edge" technikai berendezések (biogáz-erőművek, faapríték erőművek stb.) gyártóinak; a falunak az uniós támogatás miatt nem kerül semmibe, sőt a kogenerációs (cogeneration = combined heat and power = CHP) előírások miatt talán még az iskola fűtése is megoldódik, viszont a tényleges költségeket a közösség, az EU adófizetői viselik.

A kogeneráció azt jelenti, hogy az erőművek forró gőzével áramot termelnek, amelyet a helyi áramszolgáltató köteles átvenni (mostanában nagyon kedvezményes, a "zöld áram" termelését gazdagon támogató áron), az áramtermelésre már nem alkalmas, kevésbé forró vizet pedig például lakások, irodák, gyárak fűtésére használják. Ez javítja az erőmű gazdaságosságát, mert a meleg vizet egyébként csak visszahűtve lehetne a természetes vízfolyásokba visszavezetni, különben környezetterhelőnek számítana. Ma már trigenerációról is beszélnek, ami a melegvíz harmadik hasznosítása, például épületek hűtésére, azaz speciális klímaberendezések energiaellátására. A mezőgazdaság ideális kogenerációs hasznosító lehet; üvegházak, fóliás növényházak, gabonaszárítók jól hasznosítják a melegvizet.

Jó marketing fogásként gyakran "tiszta energia"-ként emlegetik a szélkerékkel vagy napelemekkel előállított áramot, holott ezek környezeti, gazdasági és társadalmi hatása ugyanolyan tisztázatlan, mint a szántóföldi energiatermelésé.

A színvonalas értékelési megoldás az lenne, ha az összes energiaelőállítási technikát azonos szempontok szerint elemeznénk, nem csak a széndioxid kibocsátás szempontjából. Az első lépés az lenne, hogy mennyibe kerül például a szélgenerátor anyagainak előállítása, a tornyok felállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó vezeték kiépítése, az esetleges áramtárolási technikák beruházása, az élettartam végén a létesítmény bontása és hulladékkezelése, azaz a teljes életciklus és a kapcsolódó létesítmények bevonása az elemzésbe. A második lépés a környezeti hatásvizsgálat; ha maradunk a szélkeréknél, akkor például a zajterhelés, a széljárás befolyásolása, a madárvonulások zavarása. A harmadik lépés a vidéki hatás, a munkahelyteremtés, a regionális marketing, a tájképváltozás. Végül a lehetőségekkel való jó gazdálkodás, azaz olyasmibe fektettük-e a közösség pénzét, ami tényleg javít a helyzeten, nem vettük-e el valamilyen más, jobb lehetőségtől a beruházási forrásokat. A legfontosabb az összhang lenne, nem az egyes tényezők optimalizálása. Az a technológia az ideális, amelyik a legtöbb szempont szerint jól teljesít, és nem az, amelyik csak egy vagy néhány tényezőben világszínvonalú.

A szélkeréknek az energia-business-en kívül is van szerepe, hiszen életbevágóan fontos létesítmény a legelők közepén az állatok itatásához, és a tanyák villamosításában is nélkülözhetetlen. A vezetékes árammal csak nagyon költségesen ellátható területeken, ahol nem érdemes kiépíteni a távvezetéket, ott minden lehetőséget meg kell ragadni az elviselhető emberi élet- és állattartási körülmények megteremtéséhez. A gazdaságosságtól függetlenül szükség van (akár bioüzemanyaggal hajtott) áramfejlesztő generátorokra, szélerőművekre, melegvizet szolgáltató napkollektorokra, áramot termelő fotovoltaikus napelemekre, korszerű akkumulátorokra vagy egyéb energiát raktározni képes berendezésekre. De ez alapvetően egy másik üzletág, amely az energiát csak eszközként termeli, a kedvezőbb élet- és munkakörülmények megteremtése érdekében.