Növényi génmódosítások gazdasági és társadalmi hatásai

A "zöld géntechnika", a mezőgazdasági haszonnövények génmódosítása az ezredforduló éveinek talán legjelentősebb agrártudományi eredménye. A génmódosított növények termesztésével csökkenthetjük a mezőgazdaság környezetterhelését, egészségesebbé tehetjük táplálkozásunkat, forradalmasíthatjuk az állatok takarmányozását és az ipari alapanyagok előállítását, valamint talán fedezhetjük a gazdaság és a társadalom energiaszükségletének jelentős részét is.

{openx id=11}A génmódosítás biológiai szükségszerűsége

Az antiglobalizációs mozgalmak azonban hisztériát keltve akadályozzák a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. A géntechnika betiltása és illegalitásba kényszerítése később behozhatatlanul hátrányos helyzetbe zárná országunkat. A kockázatok és a haszon kiegyensúlyozott mérlegelésével, a géntechnika megszelidítésével és a hatásosabb kommunikációval talán legyőzhető az ellenállás.

A génmódosítás szükségességének százezer éves alapvető biológiai oka, hogy a természetben csak egyetlen olyan növénycsoport létezik, amely akarja, hogy megegye az ember: a gyümölcs. Az összes többi növény a túlélése érdekében védi magát a megevéstől; ehetetlen, mérgező, rosssz ízű, szúrós, emészthetetlen lesz, elbújik a föld alá, elrepül a széllel stb., csak hogy fennmaradhasson. Az emberiségnek a Föld meghódításához nemesítéssel kellett megszelídítenie a növényeket; az évről évre kiválasztott legnagyobb fűmagvak elvetéséhez fel kellett törnie a földet. Néhány év alatt a talaj természetes termőképessége kimerül, ezért az első földműveseknek vándorolniuk kellett, évtizedenként új földeket keresve, erdőket irtva, réteket feltörve tehettek csak szert új táptalajra. (Csak néhány kivételes hely volt alkalmas az állandó földművelő életre; a Nílus és az Eufrátesz széles lapályához hasonló folyóvölgyek az áradó víz hordalékával kapták a megújuló tápanyagot.) A megszelídített fűmag, a gabona alkalmas volt a mérsékelt égöv meghódítására, Európa nagy részén öntözés nélkül is termeszthető, a következő évig jól tárolható, önmaga a szaporító képlet, azaz ha ellen tud állni az éhező száj az utolsó, de legszebb szemeknek, akkor azokat elvetheti, és belőle újra gabona lesz. Nem lehetett könnyű élet, ilyesmire mondják, hogy az éhezés az emberiség természetes állapota, de szerencsére egyre jobban távolodunk ettől a természetességtől.

Bár az első génmódosított kóstolón többségünk csak a második ezredforduló közvetlen közelében esett túl, a génmódosítási történet közvetlen gazdasági és társadalmi előzményei is legalább kétszáz évesek. Thomas Robert MALTHUS a XVIII. század végén, az ipari forradalom Angliájában rávilágított a népességrobbanás és a bekövetkező élelmiszerhiány összefüggésére. Szerinte a mezőgazdaság élelmiszertermelő képessége nem tud lépést tartani a rohamosan növekvő létszámú lakosság táplálék-szükségletével. Sajnos az előrejelzése igaznak bizonyult, és az 1950-es évekig az éhező milliók, éhenhaló százezrek, kalória-, fehérje- és vitaminhiányosan táplálkozó milliárdok jellemezték a földgolyónk legnagyobb részét. (Malthus talán ennél a felfedezésénél is nagyobb érdeme, hogy társadalmi megfigyeléseivel inspirálta a fiatal Darwint, a szűkös erőforrások melletti túlélésért folytatott, fajok és egyedek közötti harc felismerésére a növény- és állatvilágban. Malthus hírhedtté később azzal a gyanúsítással vált, hogy ő lenne az eugénika, a náci fajnemesítés tudományos szülőatyja, de ez az apasági per azóta szerencsére eredménytelenül zárult; bebizonyosodott, hogy a száz évvel későbbi gonoszok önkényes apanevesítők.)

A zöld forradalom

A második világháború utolsó éveiben egy amerikai mezőgazda és csapata elkezdte megváltani az éhező világot. Norman Ernest BORLAUG a többé-kevésbé sikeres forradalmáért 1970-ben Nobel Béke Díjat kapott. A nevét az egész világon ismerik, többnyire áldják, néhányan átkozzák, Magyarországon alig említik. Műve - a zöld forradalom - enni adott az emberiségnek; nem segélyt osztott, hanem földművelést, növénytermesztést és nemesítést tanított szerte a világon. Lehet, hogy ő alkalmazta a tudástranszfert is először, a fejlődő országok segítésének máig legkorszerűbbnek tartott módszerét, amely "hal helyett háló" formájában persze több ezer éve ismert. Borlaug gabonanemesítő és technológiafejlesztő tevékenysége nyomán az éhező Mexikó gabona-exportáló országgá vált, India, Pakisztán és Afrika számos régiójának parasztjai és kutatói tanulták meg tőle, hogyan kell a zöld forradalom újításait a termőhelyhez, a gazdasághoz és az adott társadalomhoz illeszteni.

Ma is sokan éheznek a világon. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete október 16-át a világ élelmezési napjának választotta (UN–FAO World Food Day). Jelmondata szerint az élelemhez és a táplálkozáshoz való jog az emberi alapjogok egyike. Mindannyian tudjuk, hogy éhező társadalmakban sajnos nem épülhet demokrácia sem; az éhség és a hiányos táplálkozás (ne hallgassuk el, a Kárpát-medence szegényeinek is) sok egyéb gazdasági és szociális nyavalyát okoz. Az ezredforduló közeli évekre a hagyományos szelekciós és keresztezéses növénynemesítés tartalékai részben kimerültek, illetve már nem elég gyorsak és hatékonyak ahhoz, hogy lépést tartsanak a népességrobbanással, a mutációs nemesítés sugár- és teratogén-karcinogén kezelései pedig környezeti aggályokat váltottak ki. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a mai mezőgazdaság az évezredes erdőirtástól kezdve a modern vegyszerhasználatig annyira környezetterhelővé vált, hogy ha ma fedeznék fel és akarnák bevezetni ezeket a technológiákat, akkor soha semmilyen környezeti engedélyt nem kaphatnának. A második zöld forradalom, a biotechnológia és a génmódosítás forradalma talán megoldja a régi problémákat, bár bizonyára újakat is teremt. Ellenségei szerint Borlaug is inkább csak teremtette az újabbakat, a műtrágyázás és a vegyszeres növényvédelem elterjesztésével, valamint az egyébként talán meg sem születő népesség életben tartásával. Nem éppen keresztényi nézetek! Az idős Nobel-díjas tudós ma is a haladást támogatja, híve a géntechnológia alkalmazásának; ebben látja a reményt hatmilliárd ember jobb élelmezésére.

A segélyezés nem megoldás

Haragoszöld nézetek szerint elég, sőt fölös élelem is terem a fejlett országokban, amelyet egyszerűen csak el kellene juttatni az éhezőkhöz, és nem a trópusi őserdők kivágásával kellene újabb területeket bevonni a mezőgazdasági termelésbe. A szomorú tapasztalatok viszont egyáltalán nem igazolják ezt a mozgalmi teóriát, az élelmiszer export és a segélyszállítmányok egyáltalán nem oldják meg a problémát, sőt súlyosbítják a helyzetet. A gabonaszállítmányokhoz száraz belterű hajók kellenek, a kikötői kirakodáshoz korszerű gépek, a már zsákolt áru megvédéséhez fegyveres erők, a szárazföld úttalan belsejébe szállításhoz katonai terepjárók, a kiosztáshoz bátor civilek és elszánt fegyveresek. Sikeres esetben ugyan átmenetileg cereáliákhoz jutnak az éhezők, de szinte biztosan tönkremennek a helyi gabonatermelők. Kevésbé sikeres esetekben penészedik a tengeri szállítmány, a gabona mellé egy adag aflatoxint is kapnak az amúgy is legyengült szervezetű segélyezettek, fegyveres védelem hiányában a helyi maffia kereskedik a gabonával, vagy éppen a háborúzó hadurak csapatait támogatják élelemmel. A legendák szerint az egyik segélyszállítmányt egy afrikai uralkodó visszautasította a génmódosítottság gyanúja miatt, míg a szomszéd állam "demokratikusan választott" diktátora elfogadta és megdarálva osztotta ki, megakadályozva így a génmódosított gabonamagvak elszaporodását a háború, erőszak, korrupció, járványok és éhezés sújtotta, de a génmódosítástól még mentes országában.

Szerintünk az alapvető élelmiszereket - amelyek a magasabb fehérjetartalomra nemesített cereáliák mellett a vitaminokat, mikrotápelemeket és antioxidánsokat tartalmazó zöldségeket és gyümölcsöket is jelentik - helyben kell megtermelni, a helyi parasztoknak és asszonyaiknak is munkalehetőséget teremtve. Egy ilyen kezdeményezés, a Global Horticulture Initiative élére állt a World Vegetable Center, amelyet az ISHS (International Society of Horticultural Science) is támogat.